Így vizsgáztak a magán-egészségbiztosítások a vírushelyzet alatt

Richter Ádám|2020.05.08.

A márciusban kihirdetett veszélyhelyzet korlátozásai a magán-egészségügyi szolgáltatókat is érintették, akik a megváltozott helyzetben is tartották a frontot, illetve olyan ajánlatokkal álltak elő, amik kifejezetten koronavírus esetére szólnak. Május 4-től enyhítés következik, így a magánkórházak és -rendelők is visszatérhetnek a régi kerékvágásba.

A veszélyhelyzetet kihirdető kormányrendelet elvárta a magán-egészségügyi intézményektől, hogy szükség esetén kivegyék a részüket a járvány elleni küzdelemben. Emiatt például a Budai Egészségközpont járványkórházzá alakult, így a fizetős ügyfeleket nem tudták tovább fogadni. Kicsit lassabb ütemben, de ők is visszatérnek a vérkeringésbe: május 11-től telefonos szakorvosi konzultáció mellett a szakterületeik többségében személyes konzultációra is lehetőséget biztosítanak. Valahol már május 4-től fogadják az ügyfeleket.

Így állták a sarat az egészségbiztosítások a koronavírus idején

Bár az enyhítések elkezdődtek – jóllehet ősszel visszatérhet a szigorítás egy esetleges második hullám esetén –, hasznos lehet áttekinteni, hogyan reagáltak az egyes biztosítók a kialakult helyzetre. Aki nem eseti jelleggel keresi fel a magán-egészségügyi intézményeket, hanem havonta fizeti a magán-egészségbiztosítását, annak nem mindegy, hogy a pénzéért cserébe kap-e szolgáltatást. A korrektség kedvéért annyit tegyünk hozzá, hogy sokszor nem a biztosítón múlt, hogy tudott-e szolgáltatni, de úgy tűnik, még így is kihozták a helyzetből, amit lehetett.

A Napi.hu megkérdezte a biztosítókat, hogyan érintette őket a járványügyi helyzet, és milyen változtatásokat vezettek be az ügymenetükben. Ami a legtöbb biztosítónál előfordult, az a távkonzultáció lehetősége. Egy receptért, kontrollvizsgálatért vagy a leletek kiértékeléséért nem kellett személyesen bemenni, elég volt telefonon vagy videochaten keresztül konzultálni az orvossal.

A Generali szerint az online szolgáltatások sok esetben pótolták a kieső ellátásokat. Az Union azt mondta, hogy több magánszolgáltató továbbra is fogadott betegeket, szükség esetén tehát tudtak olyan intézményt találni, amelyik elvállalja a kezelést – természetesen telefonos előszűrés mellett.

Az NN biztosító elmondása szerint érezték a szolgáltatói kapacitás szűkülését, ugyanakkor a kereslet is csökkent:

az ügyfelek inkább elhalasztották a vizsgálatokat, ha nem volt sürgős problémájuk.

Az Allianz ugyanerről a jelenségről számolt be. Az NN-nél ráadásul a szünetelő szolgáltatások helyébe újak léptek: a kórházi hotelszolgáltatás esetében a fekvőbeteg-ellátás határozatlan ideig szünetel, a cég ehelyett pénzbeli szolgáltatást nyújt az ügyfelek részére.

A Groupama azt mondta, hogy a náluk szerződöttek többsége ugyanúgy dolgozott, ugyanakkor a kapacitás valóban csökkent, de a csökkenő kereslet miatt ez nem jelentett problémát. Az Uniqa is megerősítette, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a szolgáltatás zökkenőmentes fenntartása érdekében, de a 65 évnél idősebb orvosoknak nem engedték, hogy találkozzanak a betegekkel. A CIG Pannónia dinamikusan reagált a folyamatosan változó helyzetre: hol szűkítették, hol bővítették a kapacitásokat bizonyos szakágakban.

Új termékek is megjelentek kifejezetten a koronavírus miatt

A Groupamánál két olyan kockázati életbiztosítás is van, ami koronavírus-pozitív betegeknek fizet egyszeri összeget, amennyiben több mint 24 órát kell kórházban tölteniük.

A Generali kétmillió forintos biztosítási fedezetet nyújt minden olyan ügyfelének, aki a magyar állami egészségügyben dolgozik, és igazolható módon részt vesz a koronavírus-fertőzött betegek ellátásában. Abban az esetben fizetnek, ha az egészségügyi dolgozó koronavírus-fertőzötté válik, viszont feltétel, hogy május 1-ig (és a megfertőződés időpontjában) élő szerződése legyen a Generalinál (vagy a Genertelnél). Az ingyenes biztosítási fedezetben két szolgáltatás érhető el: kórházi napi és haláleseti térítés.

De a Generali nem csak az orvosokra, ápolókra gondolt: a Generali Pajzs csoportos fedezetet nyújt azokra a munkavállalókra, akik a koronavírus miatt legalább 7 napja kórházban fekszenek, vagy intenzívosztályra kerülnek. A konstrukció a vírusfertőzés miatti kórházi ellátást követő keresőképtelenség időszaka alatt is fizet bizonyos költségeket, de legfeljebb 14 napig.

Ezen kívül a Generali 15 ezer forintig megtéríti bizonyos ügyfeleinek a magánúton elvégzett Covid-19 tesztelés árát. Az Union ugyanezt 10 ezer forintig vállalja.

Az NN biztosító a piacon bevett 90-180 nap helyett már 14 nap után folyósítja kórházi napi térítéseit egyes termékeinél. A kockázatkizárási idő jelentős lerövidítése mellett a biztosító továbbra is a szerződésben szereplő összeg kétszeresét téríti az intenzív osztályon történő kezelés idejére – jelen állás szerint ez június 30-ig vagy visszavonásig érvényes.

Jól vizsgáztak az egészségbiztosítások

Mint az kiderült, az egészségbiztosítások többsége tudott szolgáltatást nyújtani a válsághelyzet idején is. A biztosítók vagy kerestek működő ellátást az ügyfeleiknek, vagy az online térbe terelték a kezelést, ha ez kivitelezhető volt. Az új szolgáltatások kifejlesztésében is kifejezetten gyorsak voltak.

Ha minőségi szolgáltatásra vágysz, ahol nincs várólista és hálapénz, de nem szeretnél eseti jelleggel, minden egyes alkalommal fizetni az orvosnak, akkor érdemes kiszámolnod, mennyibe kerülne egy egészségbiztosítás. Itt kiszámolhatod.