Blog

A magyarok között a legtöbb a túlsúlyos Európában – tehetnénk ellene

A magyarok között a legtöbb a túlsúlyos Európában – tehetnénk ellene

post by Henriett Gyimesi on 2018-10-26

Kiderült, hogy a magyarok a leginkább elhízottak egész Európában, és világszinten is csak épphogy lecsúsztunk a dobogóról a negyedik helyre – derült ki az OECD legfrissebb jelentéséből. A túlsúly önmagában is ront az életminőségen, de súlyos betegségek kialakulásához is vezethet. Érdemes tehát tenni ellene. Adunk néhány tippet, hogy életmódváltással és szűrővizsgálatokkal elkerülhessük az akár végzetes következményeket, és megőrizhessük az egészségünket.

A magyar felnőtt lakosság több mint 2/3-a túlsúlyos vagy elhízott – mondják a szakemberek. Ez tehát azt jelenti, hogy 3 emberből csak 1 nem küzd ma Magyarországon valamilyen kisebb vagy nagyobb súlyproblémával, és annak esetleges következményeivel. Az összképet tovább rontja az is, hogy egyre több túlsúlyosból lesz elhízott, és az elhízásnak egyre súlyosabb formái jelennek meg.

A túlsúly és az elhízás a testsúlyfelesleg fokozatait jelentik, ami által az egyén egészségügyi kockázatát is kifejezik. Minél nagyobb a súlyfelesleg, annál nagyobb a társbetegségek kialakulásának veszélye is. Az, hogy valaki túlsúlyos vagy elhízott, a testtömeg index (BMI) kiszámításával határozható meg. A túlsúly jelenti a kisebb, az elhízás – és annak fokozatai – a nagyobb problémát.

Okok: kevés testmozgás, egészségtelen táplálkozás

A korántsem előkelő első és negyedik hely mögött a nem megfelelő életmód áll az esetek legnagyobb részében. A felmérések szerint a magyar emberek fele ugyanis semmilyen szabadidős mozgást nem végez, de azok közül is, akik mégis, a legtöbben csak heti 1-3 alkalommal sportolnak valamit.

Emellett a táplálkozásra sem figyel megfelelően oda a lakosság jelentős része, ami tovább ront a helyzeten. Csak minden 3. ember eszik napi szinten zöldséget vagy gyümölcsöt – akárcsak az elhízottak esetében.

Súlyos betegségek lehetnek a következményei

Mindamellett, hogy az életminőségünket rontja az elhízás és a túlsúly, komoly egészségügyi következményei is lehetnek, amennyiben nem vesszük komolyan ezt a problémát. Mindamellett, hogy ma már önálló betegségként is kezelik, számos további betegség kialakulását segítheti elő.

Ide sorolható többek között a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák, a magas vérnyomás, de daganatok létrejöttében is közrejátszhat.

Ráadásul a 3 ok, amelyben a leggyakrabban halnak meg az emberek Magyarországon a rosszindulatú daganatok, a szívbetegség, valamint az agyér-betegségek. Csak ez a 3 egészségügyi probléma felelős az egy évben elhunytak közel 60%-ért, és mindegyik kialakulásában rizikófaktort jelent az elhízás. Egyértelmű tehát, hogy nem vehető félvállról a probléma.

Egészségünk megőrzéséért tennünk is kell

Fontos, hogy belássuk, valóban szükségünk van az életmódváltásra. Nem feltétlenül arra van szükség, hogy egyik napról a másikra élsportolóvá váljunk, és a konyhánkban csak és kizárólag zöldségek és fehér húsok legyenek megtalálhatóak. De a fokozatos változás csodákra lehet képes.

Eleinte érdemes kisebb változtatásokkal kezdeni.

Például ahelyett, hogy holnaptól minden napra 10 km futást tervezünk be magunknak, amit egy hét múlva már mindenféle kifogásokkal sorra kihagyunk, iktassunk be sétákat a napunkba. Ha nem lakunk túl messze a munkahelyünktől, menjünk gyalog dolgozni, vagy szálljunk le hamarabb a tömegközlekedési eszközről, néha hagyjuk otthon az autónkat. Hétvégén tervezzünk kisebb túrákat a családdal, barátokkal – ez ráadásul a valódi kikapcsolódáshoz is hozzátesz egy fárasztó munkahét után.

Az étkezés során is kisebb odafigyelésekkel érdemes indulni. Például igyekezzünk minden nap legalább egy étkezésünk esetében köretként zöldségeket válogatni, vagy desszertként egy szelet sütemény helyett együnk meg egy gyümölcsöt. Valamint az adagokon is érdemes lehet csökkenteni – ebben is követve a fokozatosság elvét.

Fontos az életmódváltás, de van, amikor már a valódi javulás érdekében segítségre lehet szükségünk. Jelentős mértékű elhízás esetén, valamint szív- és érrendszeri, légző- vagy mozgásszervi betegségekkel kezeltek esetében érdemes konzultálni szakorvossal a választandó mozgásforma vagy étrend kapcsán.

A szűrővizsgálatok szerepe sem elhanyagolható

Az életmódváltásunk részét kell, hogy képezze továbbá a rendszeres szűrővizsgálatokra járás. Ez a komoly betegségek megelőzése szempontjából legalább olyan fontos, mint a rendszeres testmozgás és a helyes táplálkozás. Az időben észlelt egészségügyi problémák, vagy az azok kialakulásának mihamarabbi felismerésével egy későbbi nagyobb bajtól menthetjük meg magunkat.

Ráadásul aki túlsúlyos vagy elhízott, állandó veszélynek van kitéve, amennyiben nem jár szűrésekre.

Lehet, hogy a súlyfelesleg máris okozott károkat, amik egyelőre tünetmentesek. Ilyen esetben azonban hiába kezdünk életmódváltásba, ha a már meglévő egészségügyi problémákra nem derül fény időben, és nem kezdik el kezelni azokat.

A probléma viszont az, hogy a szükséges éves szűrővizsgálatokat legtöbben azért hagyjuk ki, mert nincs időnk és kedvünk ahhoz, ami az állami egészségügyben vár ránk ilyen esetben. Időpontkérés esetén sokszor csak hónapokkal későbbre kapunk időpontot, de az időpontunk napján is legtöbbször órákat várunk egy-egy 10 perces vizsgálatra.

Egy magán egészségbiztosítás megoldást jelenthet

Minőségi ugrást jelent ugyanakkor a privát egészségügy keretében elmenni ezekre a vizsgálatokra. Ez ugyan jelentős költségekkel jár, de amennyiben magán egészségbiztosítást kötünk, szinte minden esetben lehetőségünk van évente egyszer elmenni a különféle szűrővizsgálatokra.

Emellé rendelkezésünkre áll egy 0-24 órás orvosi call center szolgáltatás, amely keretében bármilyen egészségügyi kérdésünkre választ kaphatunk egy képzett szakembertől. Továbbá, amennyiben a szűrővizsgálatokon feltárásra kerül valamilyen problémánk, úgy a további szükséges vizsgálatokat, esetleges kezeléseket is meg tudjuk oldani ennek keretében. Nem utolsó szempont tehát, hogy egy havi kisebb összeg fizetéséért kapjuk.

A választék bőséges, az árak változók, ugyanakkor megfelelő utánajárást igényel, hogy melyik egészségbiztosítással járunk a legjobban, mi passzol leginkább az igényeinkhez, lehetőségeinkhez. Éppen ezért ebben a döntésben érdemes körültekintőnek lenni, hogy a lehető legmegfelelőbb választást hozhassuk meg. Ha szeretnéd, hogy segítsünk neked ebben, iratkozz fel a jobb oldali űrlapon!