Blog

3 gyakori hiba, ami miatt meghiúsul az újévi fogadalmad

3 gyakori hiba, ami miatt meghiúsul az újévi fogadalmad

post by Zalán Zubor on 2020-01-14

Újévi fogadalmakat tenni könnyű, de ritka, hogy valóban sikerül is őket betartani, a legtöbben már januárban feladják. A leggyakoribb fogadalmak között sok egészséges életmóddal kapcsolatos vállalást találunk, azonban az életmódváltás általában nem megy egyik hónapról a másikra.

Miért tipikus, hogy az újévi fogadalmak egy-két hetes lelkesedés után kudarcot vallanak? Ezzel a kérdéssel foglalkozott nemrég az American Scranton University tanulmánya, ami megállapította, hogy az emberek mindössze 19 százalékának sikerül két éven át követnie a fogadalmát. A kutatás három tipikus hibát sorol fel, amin a fogadalmak a legtöbbször elbuknak.

1. hiba: nem elég konkrét

Az egyik az, ha nem mérhető célokat állítunk fel. Nem jó fogadalom például az, hogy „idén egészségesebben étkezem”, vagy „idén kevesebbet dohányzom”. Hiszen mikor lehet megállapítani, hogy elértük a célkitűzést? Ha az eredmény nem kézzel fogható, vagy számszerűsíthető, akkor a célt könnyű szem elől téveszteni és inkább feladni.

Jobb tehát inkább eldönteni például azt, hogy „idén leadok 10 kilót”, vagy, hogy „hetente nem szívok többet el egy doboznál”.

2. hiba: irreális a célkitűzés

További gyakori hiba, hogy túl magasra tesszük a lécet. Sokan teljes pálfordulást ígérnek meg újévi fogadalomként, ez azonban sokszor a bukás receptje. Ha például decemberben még teljesen inaktívak vagyunk, de januártól már heti ötször szeretnénk sportolni, akkor valószínűleg hamar el fog fogyni a lendületünk, jön a csalódás, majd a feladás. Helyesebb tehát kisebb, könnyen teljesíthető célokat kitűzni, így a sikerélmény motivációt adhat a további erőfeszítésekhez is.

3. hiba: nem elég fokozatos

A harmadik gyakori hiba, hogy már január 1-én 120%-os életmódváltást szeretnénk. A legjobb ehelyett, ha a fogadalom betartásának elkezdését inkább egy folyamatként kezeljük, és betartjuk a fokozatosság elvét. Például ha a dohányzásról való leszokást terveztük el, akkor január elején még csak egy-két szállal szívjunk kevesebbet, majd fokozatosan csökkentsük az adagot. Ha a fogyás az újévi fogadalom, ott különösen nem ajánlatos azonnali eredményt erőltetni, már csak egészségügyi okokból sem. Heti szinten nagyjából 0,5-1 kg fogyás nevezhető reális elvárásnak, mely alacsonyabb kalóriatartalmú, vagyis kevesebb, gondosabban összeállított étrenddel érhető el. Szakemberek szerint nagyjából a napi 1200-1500 kcal az az energiamennyiség, amely alatt a fogyás már beindulhat.

Persze halogatni sem érdemes túl sokáig a fogadalom betartását, a legjobb, ha január közepe-vége felé már beszámolhatunk valamilyen eredményről.

Ha már egészség: szűrővizsgálat mint vállalás

Az egészségünk megőrzéséért a megfelelő életmód mellett azzal tehetünk a legtöbbet, ha rendszeresen eljárunk szűrővizsgálatokra – vagyis ez is egy ideális újévi fogadalom lehet, már csak azért is, mert konkrét, könnyen teljesíthető vállalást foglal magában. Ha eltervezzük, hogy eljárunk szűrésekre, először érdemes lehet háziorvossal konzultálni, aki elmondhatja, hogy életkorunk, fizikumunk és családtagjaink kórtörténete alapján milyen kockázatokra érdemes a leginkább figyelnünk.

A szűrővizsgálatokon való részvételre többféle lehetőség is rendelkezésre áll. A TB-támogatott szűrésekre az év bármelyik részén eljuthatunk háziorvosi beutalóval, igaz, az állami intézményekben gyakran a laborvizsgálatokhoz és más ellenőrzésekhez is sokszor hosszú várólistákat kell kivárni. Ráadásul a beutalót nem biztos, hogy megkapjuk, ha nincs konkrét panaszunk.

Az év közben sokszor tartanak ingyenes, kampányszerű szűréseket, amelyeken beutaló nélkül is részt lehet venni. Ezek hátránya, hogy általában csak viszonylag kisszámú, gyakori vagy súlyos betegség szűrését foglalják magukban, annak tehát nem megfelelők, akik például a koleszterinszintjüket szeretnék ellenőrizni. Emellett viszonylag nehéz őket nyomon követni, aktívan kell figyelni, hogy éppen hol hirdetnek ilyen programot.

Erre is jó az egészségbiztosítás

Az éves rendszerességű szűrővizsgálatok elvégzéséhez nagy segítséget nyújthatnak az egészségbiztosítások, amelyek segítségével a privát egészségügyi intézményekben is jelentkezhetünk szűrésekre. Az egészségbiztosítással igénybe vehető magánklinikai szűrés előnye, hogy általában jóval hamarabb kaphatunk időpontot, majd sorban állás nélkül juthatunk el a vizsgálatig. Emellett a magánklinikákon többféle szolgáltatást vehetünk igénybe, mint az állami intézményekben. A magánlaborokban például választhatók olyan komplex szűréseket, amelyek egyszerre vizsgálják endokrinológiai problémák, autoimmun betegségek, akut és krónikus fertőzések esetleges tüneteit, miközben kimutatják a páciens általános értékeit. Egészségbiztosítással pedig a vizsgálat után azonnal szakorvosi konzultációt is kérhetünk.

Persze a magánklinikákon egyszeri fizetéssel is igénybe vehetjük ezeket a szolgáltatásokat, de ha egy évben több speciális szűrést is elvégeznénk, illetve szakorvoshoz is rendszeresen járnánk, akkor már általában megéri kifizetni a biztosítás havi 10-20 ezer forintos díját. Már csak azért is, mert ha kiderül, hogy kezelésre van szükségünk, akkor a biztosító ennek a költségeit is megtérítheti a privát egészségügyi intézményben.